Élet és mód 2.0

Spiri könyvek kezdetnek

Múltkoriban arról beszélgettem egy jóbaráttal, melyek azok a könyvek, amik meghatározóak voltak a spirituális kalandozásunk eddigi szakában, s mit nyomnánk első körben egy “kezdő” kezébe.

Tudom, sokan most a Titokra esküsznek, de az egy széles körnek készült és meglehetősen sikervadász annak ellenére, hogy fontos információkat tartalmaz.

Aki valóban tudatosan szeretne magával foglalkozni, akkor indulásnak a Békés harcos útját (Dan Millman) ajánlanám. Majd jöhetne R. Bach Illúziók c. könyve. Ez az a két könyv, mely engem a mai napig elkísér.
A folytatásban jöhet E. és J. Hicks A vonzás törvénye, Neale D. Walsch Beszélgetések Istennel. Ezek a könyvek más szemszögből írnak a való lényegéről és adnak tanácsot, nekünk hogyan is kellene hozzáállnunk a saját életünkhöz.

Rám nagy hatással voltak még Deepak Chopra írásai. Ő sokszor tudományosan is alátámasztja a gondolatait (hiszen gyakorló orvos és nem mellesleg Maharishi tanítvány). A Kvantum Gyógyítás mindenképpen ajánlott.

Persze, a piacon rengeteg ezoterikus és spirituális olvasmány található, és olykor nehéz is megtalálni azt, mely valóban nekünk szól. De amit el kell olvasnunk, az elénk fog kerülni előbb-utóbb.

Utolsó nap

Kicsit régebben megkérdeztem a barátaimat, mit csinálnának, ha megtudnák, van még két hetük, esetleg egy hónapjuk az életükből. Azt hiszem, ennél provokatívabbat nem is kérdezhettem volna. De leginkább a válaszom volt az.

Ők jöttek a sablon szöveggel, hogy a szeretteikkel lennének, meg dolgoznának tovább, hiszen kell a pénz a családnak, stb. Én azt mondtam, hogy csak azzal törődnék, hogy nekem jó legyen. Fognám a kis családom és a szerelmemet, és mennénk erre-arra. Vagy valahol – nem itthon – megszállnánk, és ott lennénk, amíg jobb ötletem, ötletünk nem támadna. A franc se akarna még dolgozni! A kedvem szerint élném a hátralevőmet.

Tulajdonképpen úgy kellene minden napunkat megélni, ahogy a már elcsépelt mondat is szól, azaz mintha az utolsó lenne az a nap.

Van bakancslistád? Vannak álmaid? S azok szerint élsz?

Az egyik ismerős lány az egyik közösségi portálon profilja mottójának azt válaszotta: “Élem az álmomat!” Talán badarságnak tűnik, de … legalább benne van az álom megvalósítása.

Ha végignézem az életem, nem lehet panaszra okom. Ha valamit akartam, elszántan és céltudatosan, az meg is történt velem. Olyan életet élek, amit szerettem volna: önálló vagyok, két gyönyörű gyerekem van, saját lakásomban élünk, amit saját ízlésem és kedvem szerint rendeztem be, vannak hobbijaim, egészségesek vagyunk, végre megtaláltam, mit szeretnék csinálni "munka" gyanánt.

Most is vannak vágyaim, álmaim, hiszen a fejlődés, a változás nem állhat meg. Majd ezekről kb. egy vagy két év múlva nyilatkozom. Addig is “élem az álmomat“!
Meg természetesen… panta rhei

Stressz

Nap mint nap kerülünk olyan helyzetekbe, melyeket egyéntől függően élünk meg nagyon, kevésbé stresszesnek vagy semlegesen hatnak ránk. Elmúlhat pillanatok alatt vagy tarthat órákig, napokig. Ez bizonyos stresszes állapotba vezeti a megtapasztalót.

4 állapotot különböztet meg a kineziológia: első fokú (sokk - ˝üss vagy fuss˝, a nedvesség, olaj szinte azonnal eltűnik a szervezetből, merev tekintet), másod fokú (az érzékenyebb szemizmok összehúzódnak, az adott szemgolyót magasabbra rántják, ezen az oldalon kilátszik a szemfehérje; mélységérzet kikapcsol, buta balesetek történnek az alannyal), harmad fokú (megoldatlan, kemény problémának él meg bizonyos dolgokat - mentális, fizikai és/vagy érzelmi szinten, a szemfehérje már mindkét írisz alatt látszik, úgy érzi, nincs választási lehetősége, állandósult melankólia) és a negyedik fokú stresszállapot (teljes K.O., kimerültség).

Mindenki számos esetet fel tudna példának hozni a saját életéből. Most veszem a magam legutóbbi esetét, mikor is szépen megtapasztaltam legalább az első kettőt. Jött a stresszként megélt helyzet, az izmaim szinte testszerte elgyengültek, teljesen lebénultam. Mivel tudtam, mi a teendő ilyenkor, kissé összeszedve magamat, nyúltam a bögrémért, s kb 3 deci teát megittam egy hajtásra. A testem szinte ordított a folyadékért. Igyekeztem, egyensúlyba kerülni, amennyire tudok, hogy tudjam, van választásom azon kívül is, mint amit a hitrendszerem felajánl a múlt alapján egyetlen lehetőségként. Gyors segély is segély. Estig mindenképpen hatása alatt voltam a dolognak, hiszen az apró, buta baleset is megtörtént: belenyomtam a kés élét a nagyujjamba szeletelés közben. És mindez éjjel állt össze a fejecskémbe két alvás között.

Az élet megy tovább. Az akkor keletkezett stresszt vagy már sikerült önmagamban feloldani, vagy majd valamikor a jövőben helyre teszem, ha hozza az alkalom.

Tanács

Azt mondják, hogy azt tanítjuk, amit magunknak is meg kellene még tanulnunk.

Most, azt hiszem, az áll nálam, hogy az elmúlt hetekben azt tanácsoltam több esetben is, amit nekem is a legcélszerűbb megfogadnom.

Türelem.

Segítség a gyógyulásban I.

Vallom, hogy minden betegség hátterében valamilyen stressz van, ami a múltban keletkezett és raktározódott el. A betegség nem azonnal jelentkezik, hanem a stresszek egymásra rakódnak és a lélek végső kiáltásaként a testben betegségként jelennek meg. Ezzel figyelmezteti a lélek az embert, hogy valamit nem jól csinál.

Mit tehetünk, ha már jelentkezett a betegség? Úgy gondolom, hogy több fronton érdemes segíteni a gyógyulást. A lélek, a test és az ego szintjén. Az ayurvédikus orvoslás is ezt az elvet követi. Első lépése a test és a gondolatok megtisztítása. A test sokkal több energiát tud az egyensúly helyreállítására fordítani, ha másra már nem kell (nehéz ételek megemésztése, folyamatos méregtelenítés). S nem kell nagyon messze menni,
hiszen az Esszénusok könyve szerint Jézus is azzal kezdte a súlyos betegek
segítését a gyógyulásban, hogy erős méregtelenítést javasolt (magyarul koplalást).

Már az ősi Védák is kihangsúlyozták, mennyire fontos a gondolatok, érzelmek tudatos irányítása: "Amit látsz, azzá válsz." Ezt nyugodtan érthetjük úgy is, hogy amit gondolunk magunkról, azzá válunk.

Tehát a gyógyulás első lépéseként menjünk el egy orvoshoz, aki a tüneteink alapján javasol valamilyen kezelést. Ezt elkezdve belevághatunk a természetes gyógymódok alkalmazásába is. Ez a hivatalos menet. Nyilván az utóbbiakat, mivel általánosságban mellékhatás nélküliek, bármikor alkalmazhatjuk ésszel és a célnak megfelelően.

A testi méregtelenítést kezdjük legalább egy napos böjttel vagy könnyített étkezéssel (vegán). Háromnapos böjtbe csak akkor menjünk bele, ha az orvos jóváhagyta, az ennél több napost pedig csak felügyelete mellett szabad.

A böjtös egy nap alatt lehetőleg pihenjünk, lazítsunk, sok folyadékot (forrás- vagy ásványvizet) igyunk. Másnaptól lassan vezessük be az ételeket. Először gyümölcslé, gyümölcs formájában, aztán jöhetnek a zöldségek, magok mérsékelt mennyiségben. Amíg lehet, a folytatásban maradjunk a zöldséges, gyümölcsös koszt mellett. És persze továbbra is legalább 2-3 liter folyadék mossa át a szervezetünket.

A böjtös étkezés sem egy leányálom, főként azok számára, akik más ételekre vannak beállva, de a gondolatok átprogramozása is kihívás lehet. Erre vannak kiváló technikák (agykontrol, NLP, stb.). A meditáció (ajánlom a TM-et) pedig segít a stresszek feloldásában, a gondolatok lecsendesítésében, a test és az elme nyugalomba irányítására.

Öreg?!

Tegnap az egyik ismerős csaj ebéd közben nekem szegezte a kérdést:

- Ugye te sem bírod már úgy, mint fiatalabban?

Csak néztem rá kerek szemekkel, mert nem igazán értettem, miről beszél.

- Én? Mit?

- A fizikai terhelést. Mint például a tornát vagy a negyedikre való felszaladást - jött a válasz.

- De bírom. Nekem ezzel semmi gondom - válaszolta a nálam egy-két évvel fiatalabb nőre, aki ugyan csinos alakra, de tudom, mostanában nem igen fordított időt sportra.

- De már érzed, hogy öregszel, ugye?

- Hát, nem. Ha valami a koromra emlékeztet, az csak a néhány őszhajszálam - feleltem. - A kondimmal semmi baj sincsen, igaz, teszek is azért, hogy minden lihegés nélkül másszak meg akár 10 emeletet is egy szuszra.

Lényegében ennyiben is maradtunk, de azért még most is hümmögök. Nálam az öregség kb. 70-80 évnél kezdődik, s ha megérem azt a kort, akkor tuti, hogy ki fogom tolni 90-100-ra, mert még mindig tele leszek életkedvvel, energiával.

Emellett megdöbbentő, hogy 30 vagy annál fiatalabb emberek küzdenek olyan testi problémákkal, mely tíz-húsz évvel ezelőtt 40-50 felettieknél jelentkeztek először.

Hasi ultrahang után az egyik, nálam két-három évvel idősebb kolléganőm mosolyogva közli, hogy minden rendben van nála, most nem találtam a veséjében sem homokot. A 30 évet alig betöltött kolléganőnek viszont már köve van.

De azért van remény! Egyre többen foglalkoznak saját egészségükkel, s leginkább a természetes gyógymódot keresik.

Férfiak és a tánc

Gondoltam, írok arról, miért is érdemes táncolniuk a férfiaknak. Mindezt női szemmel és gondolkodással.

Kezdjük ott, hogy a feltételezésekkel ellentétben a táncoló férfiak nagy része hetero. Ergo a lányokat szeretik amellett, hogy nem vetik meg a táncot sem. Lehet, hogy fura (férfi szemmel), de én nőként egyáltalán nem tartom cikinek, ha egy fiú, férfi táncol. Sőt! Mindig arra vágytam, hogy az álmaim hercege a táncban is partnerem legyen. Irigykedtem a tesómra, akinek a párja profi táncos volt egy időben, és a mai napig tanít a hétköznapi munkája mellett társastáncot (köztük salsát is!). Olyan jó volt látni őket együtt táncolni!

Visszatérve az előnyökre, amit a tánc adhat egy férfinek! Elsőször is jöhet a nagy felfedezés: "jé! van ritmus érzékem!" Aztán megtapasztalhatja, hogy tudja uralni a testét. Azt csinálja, amire ő utasítja. Természetesen ez - mint minden más - némi gyakorlást igényel. Ha társastáncol, akkor leküzdve az esetleges félénkségét, az első szabad páros tánc után rájöhet, hogy meg tud táncoltatni egy nőt! Ezen felbuzdúlva, felkérheti a többit! Miután ezt sokszor megtette, felismerheti, hogy tudja a nőket irányítani. Végre! Egy hely, ahol tuti ő az úr! És ennek a nő még örül is. Azért ez nem semmi, ugye? Ha facéran megy le táncolni egy klubba, tánciskolába, akkor sok-sok nővel fog megismerkedni, ha akar. S ha egyik sem jön be, hátha van valamelyiküknek egy kedves barátnője, ismerőse, aki éppen pont bejön. De ehhez az kell, hogy táncoltassa meg a hölgyeket az iskolában, a táncos partikon. És milyen kelendő egy olyan férfi, aki el tudja magáról mondani és be is bizonyítja alkalomadtán, hogy tud táncolni.

Ha nem kifejezetten párt keres magának, akkor remek társaság alakulhat ki az iskolába járók között, akikkel nemcsak táncolni lehet, hanem kirándulni, sportolni, mozizni, színházba, koncertekre járni, szalonnát sütni, stb. S ha van párja, akkor megmutathatja a szeretett nőnek, hogy a táncban is mennyire összeillenek.

Egyébként a tánc az egyik legjobb előjáték. Ezt tapasztalatból tudom ...

Az a férfi, aki figyel magára, a személyiségét is tudja fejleszteni a tánccal. Megtapasztalhatja, milyen vezetni a partnerét - finoman (hiszen egy hölgyről van szó) és határozottan (hogy tudja a nő, merre kell lépnie). S ha eddig nem igazán ment neki, akkor megtanulhatja, hogyan figyeljen a partnerére.

Egy jó tánc olyan, mint egy finom szeretkezés. Van benne előjáték: egymásra hangolódás, a másik mozdulatainak kiismerése, kacér pillantások a hölgy részéről, a férfi is odateszi magát, és megmutatja, hogy mit tud. S mikor már ráéreztek egymásra, akkor szinte egy burok alakul ki körülöttük, a mozdulataik harmónikusak, kifejezőek, inspirálóak. Szinte lélekből táncolnak. Mikor pedig vége a dalnak, csak nézik egymást és azt gondolják vagy ki is mondják: Úúú, köszönöm! Ez fantasztikus volt! És kell néhány pillanat, míg visszatérnek a földre. (Mindig írom és mondom: a Valódit nehéz szavakba öntenem. Így az ilyen élményeket is csak elnagyolva tudom visszaadni. Talán sikerült.)

Amit a leglényegesebbnek tartok a társastáncban: a férfi megérezheti, megtapasztalhatja, megélheti a férfi szerepet, a nő pedig a női oldalt. A férfi irányít, vezet, az erős támaszt nyújtja a nőnek, aki alkalmazkodik, követi a partnerét, és megmutatja, milyen nőies is ő valójában.

Futásról kicsit bővebben

Néhány mondat a futásról. Inkább tanács, illetve megfigyelés lenne. Csakis a hobbifutásról beszélek a következendőkben!

Először: futócipő. Ha már rendszeres futásra adja valaki a fejét, akkor szánjon rá némi összeget egy normálisabb, gyakori futásra tervezetett cipőre. A Decathlonban nagyon szépen ki van írva, hogy egyik-másik cipőt milyen használatra tervezték. Az árból is ki lehet indulni. Ha olcsó, tízezer körüli, sportmárkás cipőről van szó, az tuti, hogy havi néhány alkalmas használatra gyártották. Húszon felül lehet kapni azokat, melyeket már szinte napi rendszerességgel lehet nyúzni.

Kompromisszum: legalább egy alacsonyabb áru futócipőt vegyen az, aki nem engedheti meg magának a drágábbat, de heti háromszor kíván futkorászni. Mellesleg, ha évi 12 hónapra leosztjuk a beruházott összeget, már nem tűnik oly soknak. Olvastam, hogy egy futócipő 500-700 futás (6-8 ezer km) után kell cserélni. És itt egy jó kis cikk a megfelelő cipő kiválasztásához! (Nem meglepő, hogy kb. ugyanazt írja, mint én most, pedig utólag kerestem rá.)

Egy sporttal foglalkozó oldalon azt olvastam, hogy a manapság kapható futócipők nem tesznek jót a testnek, mert ergonómiailag nem megfelelő a magasított sarok. Inkább mezítlább lenne a legjobb futni. Nos, egy erre alkalmas terepen, miért ne, kellő hozzászoktatás után. Persze, ajánlja a futópadot, mint erre elfogadható eszközt, de nem mindenkinek jön be hosszabb távon a teremben futás. Történetesen nekem. Ajánlja az alacsony sarkú cipőket, ha túlzásnak tartaná a futnivágyó a meztelen talpakat. Hát, nem tudom... Tény, hogy nagyon fontos ebben a kérdésben is a hittel erősített meggyőződés: ki mi mellett teszi le a voksát 100 százalékban, az fog javára válni vagy negatív hiedelem esetén ugye kárára.

Másodszor: ha kezdő vagy és a futást mint fő sportot űzöd, akkor még kezdőként is szánj rá legalább egy félórát. És erőnlétednek megfelelően válaszd meg a futás sebességét, mennyiségét. Ha abszolút kezdő sportoló vagy, akkor sétával felváltva kocogj. Néhány kör kocogás, pár kör séta, majd megint kocogás. De tarts ki min. 30 percig.  Az idő haladtával csökken a sétára szánt idő és méter, és egyszer csak már kocogni, futni fog az alany. (Bár vannak olyanok, akiknek szüksége van a barátnős, haveros együttfutásra, ezt még kezdőként meg lehet csinálni. De később ajánlatos ráállni a saját tempóra. Szerintem.)

Ha csak a futásban kezdő az illető (ergo már sportolt valamit előtte rendszeresen), akkor is érdemes kocogással kezdeni. Már csak azért is, hogy a test hozzászokjon ehhez a mozgásformához, meg ugye fel is kell mérni, mennyit bír kezdetben a test és a szellem. (Én anno félóra futással kezdtem. Futással, jelzem. Aztán hamarosan ráálltam a negyven percre. Egy év után elértem az egy órát. fokozatosan kellene tennem. Szerintem kb.  4-5 alkalom után már végig tudnám futni az egy órát magasabb pulzusszámmal.)

Harmadszor: Olvastam, hogy min. 30-40 perc folyamatos mozgás után kezd a test a tartalékokból ledolgozni. Tehát, ha valaki fogyni szeretne, akkor szánja rá az idejét. (Egyébként ez bármelyik sportág esetén érvényes.)

Negyedszer: Ha már az időről van szó. Én időre futok. Most ennek híve vagyok. De csak azért, mert közben a pulzusszámomat is figyelem. Viszont fura látni, hogy valaki kijön a pályára, levágtázik x kört kb. 10 perc alatt, majd visszaül az autójába, vagy a kerékpárjára, vagy elsétál. Ez mind szép és jó, amennyiben csak kiegészítő sportnak vagyis bemelegítésnek, levezetésnek szánja a futást. Vagy csak ennyire futotta az idejéből az nap. Ha fő sportként kezelné, akkor adott a szarnak egy jó nagy pofont. Szerintem. De tény, hogy jobb, mint a semmi... Na, szóval, ha kilométerekben méri a futást, szerintem akkor is figyelnie kellene az időre. Mert így legalább mérheti a teljesítményét, és megismerheti saját magát és  képességét. Meg, úgy gondolom, legalább 30 perc sportolással érünk el valamit.

Ötödször: saját képességeink megismeréséhez ajánlom a pulzusmérő óra használatát. Ez egy nagyobb anyagi beruházást kíván, de aki megteheti, az vegyen. Tanulságos és hasznos.

Hatodszor: futóruházat. Bármiben lehet. Akár pucéron is, csak az kicsit feltűnő, ha társaságban teszi az ember. Viszont előnyös, ha erre tervezett ruciban futunk. (itt kell megjegyeznem, hogy nem igazán vagyok megelégedve a nike rövidszárú futónadrágommal. Míg a decatholonos térdnacin nem látszott, hogy bele vagyok izzadva - sőt az addidas fitness nadrágba is olvadtam (!!!) már bele, és minimális foltokat láthattam rajta - addig az említett, futásra gyártott nacin szépen kirajzolódik az izzadság combtőnél. Köszike! Mi lenne akkor, ha erőnléti futást csinálnék?!)

Nőknek szól: ha nagyobb a mellméret 70A-nál, elengedhetetlen a sportmelltartó. Ezen tényleg ne spóroljanak! Sokkal, de sokkal kényelmesebb és üdítőbb futni (sportolni) egy erre kiképzett melltartóban! A kismellűeknek is érdemes egy mellet jól megtartó felsőt használni.

Hetedszer: ha már ezt a sportot választja valaki, akkor előbb-utóbb megszereti. De eleinte érdemes magunkat agyilag trenírozni (különösen, ha hajlamosak vagyunk hamar abbahagyni dolgokat). A magam példájából indulok ki: az első pár héten, hónapban futás alatt és után lelkesen megjegyeztem magamban, mennyire jó érzés futni, milyen jól érzem magamat utána. Meg hasonlók. Ezzel hangoltam a tudatomat és a testemet arra, hogy a futás hasznomra van és mennyire jó ez nekem.  Ma már örömmel kezdem el róni a köröket a pályán, és élvezem utána a kellemes fáradtságot.

Sokat segíthet egy mp3-lejátszó a kedvenc zenénkkel. Vagy ha fáradtabbnak, erőtlenebbnek érezzük magunkat, akkor aznapra válasszuk a könnyű kocogást annak ellenére, hogy egyébként vágtázni szoktunk.

Kezdőket elriasztható lehet az a tapasztalat, hogy kb. 5-15 perces futás után úgy érzik, hogy összes erejük elszállt, nem megy tovább. Na, itt kell vagy lassítani, vagy pár perc sétát beiktatni. Ha pedig eleve nagyon elszántak vagyunk, akkor tovább futni magunkban valami lelkesítő érzést előkerítve.

Lényeg, hogy találjunk egy számunkra megfelelő  (egészséges mértékű és célú) motivációt, mely a sport, ez esetben a futás mellett tart minket.

Intervall

Annak idején, mikor kondi terembe jártam, illetve a súlyok emelgetésével sportoltam, a lehetőségeimhez és az érdeklődésem határaihoz mérten kitanulkoztam, hogyan tarthatnám/om karban a testem mind az izmok, mind a zsírok terén.

Múlt nyár elején a futás nyomán újra elkezdtem az internetet böngészni, mi újság a zsírégetés házatáján. Nos, elég eltérő. Míg valaki leteszi a nagyesküt, hogy az alacsony pulzusszám melletti hosszú ideig való kocogás remekül fogyasztja a testzsírt, addig a testépítő-szakértők marhaságnak veszik. Inkább az intervallumos aerob-gyakorlatokat preferálják a súllyal történő edzés mellett.

Pl.: "A nagy-intenzitású intervallum (HIIT) tréning hatásosabban fokozza mind az aerob, mind az anaerob teljesítményt, és jelentősen több zsírt éget el, mint a közepes intenzitású aerob edzés, melyet tévesen a zsírégető edzés egyetlen igaz módjának tartanak sokan." (tesztoszteron.hu)

Az elmúlt hónapok tapasztalatait levontam. És igazat kell adnom a testépítőknek. Újra, hiszen jó pár éve már egyszer meggyőztek, csak hagytam magam a könnyebb útra vinni.
Ha van ideje futkározni az egyénnek, és főleg kikapcsolódásnak szánja ezt a jellegű sportot, akkor bejöhet a sima aerob edzéses zsírégetés. Viszont, ha kevesebb időt tud rá szánni, akkor a HIIT jöhet szóba.

A kiköpődésre készülő tüdő nem nagy élmény a sprintek alkalmával, viszont ha a cél lebeg a szem előtt... Illetve az, hogy "húú, erre is képes vagyok!", akkor mindenre képes tud lenni az ember.

Lélek és a betegségek

Tudom, hogy sokaknak még nagyon idegen az a tudat (még olykor én is visszarándulok), hogy a betegségek 99 százalékát saját magunk okozzuk magunknak pszichésen: korlátok építésével, nem elfogadással, nem megbékéléssel, különböző eredetű stresszek okozásával, stb. A maradék egy százalék közé sorolom a veleszületett betegségeket, amikor is a lélek úgy döntött, hogy ezt a kihívást választja magának és ezáltal, ennek segítségével ismeri fel az adott életének feladatait.

A keletkezett betegségek a lelki eredet mellett felismernivalót is hordoznak magukban, természetesen. Elsősorban arra az okra világítanak rá, ami miatt keletkezik a betegség. A legtriviálisabb példát vegyem csak: a hátfájást. Lelkiteher cipelése, amit nem vagyunk hajlandóak letenni. A görbe, fájó hát erre utalhat. S most nem megyek bele a többi példába, de csak vedd elő a magyar nyelv ilyetén, beszélő utalásait ("szívére vesz valamit", "nem tuda megemészteni", stb.).

Egyébként meg, némi plusz info, az erek tisztán tartására az ép lélek mellett (ha az nincs kéznél - bár akkor csak ideiglenesen oldod meg a problémát) a legjobb a hidegen sajtolt lenmag, tökmag, szezámmag és az olíva olaj fogyasztása legalább egy evőkanállal egy nap. A futás és egyéb vérserkentő, aerob, anaerob mozgás pedig szinte fiatalítja az érfalakat. Lényeg, hogy száguldjon a vér az erekben.